2011. október 24., hétfő

Megjöttünk.....

.


Megjöttünk otthonról. Hála Istennek jobb állapotban találtuk apósomat, mint amilyen hírek jöttek róla. Igaz, mire mi hazaértünk, ő szerencsésen kijött egy általános vérmérgezésből. Ami 88 évesen nem kis teljesítmény.  Az egész úgy kezdődött, hogy kapott egy pacemakert. Inkább nem  mondom el, hogy mit gondolok a dologról, mert ami vele történt az az otthoni eü hiteles látlelete. Arról már nem is beszélek, hogy hetente beszéltünk az operáló orvossal, aki egyben a házi orvosa is, valahogy "elfelejtett" erről a tényről tájékoztatni minket. Még jó, hogy az osztályos orvosban volt annyi tisztesség, hogy a zárójelentésben megirta, amikor átadták a szanatóriumnak apát. Ott most megpróbálják felerősiteni. Talán sikerül annyira, hogy haza mehessen a saját lakásába. Mert ez volt a legnehezebb kérdés, mivel hallani nem akart semilyen más megoldásról.
Végül is nagyon jó volt, hogy hazamentünk. Apa egyre jobban erősödik és elfogadta azt, ha mégsem tudna hazamenni és ellátni saját magát, akkor bemegy egy idősotthonba. Azért mi reménykedünk benne, hogy nem most kerül erre sor.

Minden esetre a pulóvert elvittem magammal, két plusz gombolyag fonallal, ami kevésnek bizonyult. A következő minta elkezdéséig kész a pulóver, amit most félre tettem. Elkezdtem az újját kötni, hogy tudjam milyen széles lesz, mivel nem akarom elvágni az oldalát. Egyenlőre 5 tűvel kötök, mert nincs annyi szem, hogy a körkötőtűt tudjam használni.
Nóri már lassan egy hónapja meg van fázva. Kétszer volt dokinál, de nem javult, hanem mindig máshol fájt neki. Éppen időben jöttünk haza ahhoz, hogy még rosszabul legyen. Tegnap az ügyeleten voltunk,  a kezdődő arcüreg gyulladásból középfül gyulladás és kötőhártya gyulladás lett. Kapott penicilint. Remélem most már leküzdi ezt a kórságot.
Utazásaink során először mondta Zoli, hogy azt viszek és azt hozok amit akarok. Pl. virágot.... Mindig vittem és hoztam virágot, amitől Zoli kicsit nyűgös volt. Gondolom mondanom sem kell, hogy ezalatt a rövid idő alatt, nem volt időm virágokat nézegetni, meg venni. És mégsem jöttünk haza virág nélkül. Barátaink meglátogatásakor kaptam egy nagyon szép anyósnyelvet


.

4 megjegyzés:

  1. Szia Luca! Sajnálom, hogy szembesültetek az itthoni eü.helyzettel. Annak viszont igen, hogy apósod jobban van és a gyógyulás útján halad! A pulóver nagyon ígéretes. Nagyon szép lesz. Nóridnak türelmet, mert ezekből a nyavalyákból nem olyan eygszerű kikeveredni. Zajlik körülötted is az élet rendesen! Puszillak andi

    VálaszTörlés
  2. Na, igen, nem unatkozom. Tegnap is alig volt időm leülni. Az apja ment le az ügyeletre Nórival, mert én is összeszedtem valamit otthon és nem akartam még több bacit összeszedni. Nagyon élvezem a kötést, de már bizseregne az újjaim a takarók miatt is. Végre mindent elpakoltam az utazás után és tudok már holnap szabni.

    VálaszTörlés
  3. Remélem jobban vagy! Nóriddal minden rendben? Sikerült szabni? :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, jobban van. A szabás program kamra pakolássá alakult. Elővettem a maradék téli cipőket és elraktam a nyáriakat. Az pedig egy kis rendcsinálást igényelt. Meg a még átteltetős virágoknak csináltam helyet.

    VálaszTörlés